Kínában a gondoskodás legfőbb jele a koporsó megvásárlása volt
A szigorú előírások szabályozta temetési szertartás egyik legfontosabb kelléke a koporsó (guan) volt. A koporsót rendszerint jó előre beszerezték vagy otthon elkészítették azokban a családokban, amelyeknek a feje már elért bizonyos kort. Az egyik legkedvesebb meglepetésnek számított, ha a hatvanadik születésnapján koporsóval ajándékozták meg a családfőt vagy annak első feleségét. Mindig nagy örömmel fogadták, a ház egyik szobájában helyezték el, és nagyon vigyáztak rá. Évente kijavították, újabb és újabb rétegben lakkal vonták be, s így még inkább ellenállt a víznek, nedvességnek, és mind alkalmasabbá vált a leendő holttest megőrzésére.
A koporsót, amíg a házban volt, fontos vagyontárgynak tekintették. Akinek már megvolt a maga koporsója, nyugodt lehetett jövője felől, hiszen tudta, hogy az halála után is megőrzi testét. Kínában úgy hitték, hogy a testnek a halál után egyben kell maradnia, különben az elhunyt lelkének nem tudják biztosítani a túlvilági nyugodt életet, sőt ez a családra is bajt hozhat. A halál után, az elhunytat felravatalozták, majd 3-7 nap múlva megtartották a szemfedél-szertartást, és a koporsóba helyezési szertartást. Előtte azonban mindig még egyszer alaposan szemügyre vették kívül-belül, s ha kellett kijavították. A lezárt koporsó valamennyi rését gondosan betapasztották. Az elhunyttal együtt a koporsóba helyezték apróbb holmijait, értéktárgyait és néha könyveket is.
Ezt követően a koporsót kivitték az udvarra, amely az előírt szabályok szerint akár hosszú hetekig, sőt hónapokig is ott állt, míg el nem érkezett a temetés rituálisan megszabott ideje. A koporsót előszeretettel készítették olyan anyagból, amelynek démonűző képességet tulajdonítottak, így pl. őszibarackfából. A koporsót jelentő guan szó ugyanúgy hangzik, mint a "hivatalnok" szó, ezért koporsóval álmodni a hivatalhoz jutás biztos előjelének számított.