Népszokások a halottak napján
A holtak haza látogató lelkének sokan megterítettek a halottak napján (vagy azon a héten, amelyre ez az ünnep esett, vagyis halottak hetén), sót, vizet, kenyeret tettek az asztalra számukra. A székelyek körében szokás volt, hogy külön az elhaltak számára sütöttek-főztek, majd a finomságokat kivitték a temetőbe és ott elosztogatták. Szeged környékén ún. kóduskalácsot sütöttek, amelyet a temető bejáratánál osztottak szét, arra kérve őket, hogy vegyenek részt a család halottjaira való emlékezésben. Más tájakon azzal adták a sok finomságot a koldusoknak, hogy az a holtaké, és természetesen ezért cserébe a hálás nincstelenek imádkoztak a holtak lelkéért.
A gyertyagyújtással kapcsolatban is volt néhány szokás, amelyet napjainkban már talán kissé hátborzongatónak találnánk. A családok annyi gyertyát gyújtottak, ahány halottjuk volt a temetőben, viszont figyelték a gyertyákat, mert az volt a hiedelem, hogy aki által meggyújtott kanóc hamarabb leégett, azt kísérték legközelebb a temetőbe. Amíg kilátogattak a temetőbe, addig otthon is égve hagyták a lámpásokat, hiszen azt gondolták, hogy a holtak szellemei addig szétnéznek a régi otthonban, az volt a mondás, hogy ”amíg a harang szól, a halottak otthon vannak”.
Halottak napján tilos volt dolgozni, mert megzavarhatta azok nyugalmát. Nem volt szabad mosni, mert a hazalátogató halott szelleme akkor vízben állna. Nem meszeltek, mert féltek, hogy akkor ellepik a férgek a házat (tudvalevő, hogy az oltott mész részben pont az élősködők távol tartására szolgált a házak falán). A földmunka is tilos volt, aki ezt megszegte, keléses lett.
A mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán a néphit szerint a halottak miséztek. Nem volt tanácsos ilyenkor templomba vetődni, hiszen élő embernek tilos volt szellemet látni, és a megzavart lelkek letépték az őket megzavaró ruháját, aki az eset után hamarosan meg is halt.