Őszi egyházi ünnepek
Október 31-e a reformátusok számára ünnep, méghozzá a reformáció emlékünnepe. 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi templom kapujára 95 pontból álló téziseit, amelyekkel a katolikus egyházat szándékozott megreformálni. A tette után a pápa kiátkozta és kiközösítette, azonban követőiből lett később az evangélikus egyház. Ez az ünnep azért fontos, mert általában ennek az istentiszteletén emlékeznek meg az eltávozottakról az egyház követői.
November 1-je Mindenszentek ünnepe, amelyen a katolikus egyház emlékezik meg azokról a szentekről, akiknek nem jutott külön nap az egyházi kalendáriumban. Ezen a napon a reformátusok nem ünnepelnek, hiszen az ő vallásukban nincsenek szentek. A katolikus egyház szenteken nem csak a szentté avatott kiemelkedő tagjait érti, hanem mindazon megdicsőült lelkeket, akik közösséget alkotva az Úr színe előtt egymásért könyörögve helytállnak. Ezen a napon adnak tiszteletet Szűz Mária, azaz Jézus édesanyja előtt is.
November 2. a halottak napja mindkét nagy vallásban. Tulajdonképpen a halottak napja szintén nem ünnep a református vallásban, de a hívek köreibe áttételesen – talán pont az ünnepet magukévá tevő ateisták köreiből – mint hagyomány, visszaszivárgott. Ugyanakkor a reformátusok nem gyújtanak ilyenkor gyertyát a temetőben és koszorúzni sem szokás a köreikben, inkább csak megtisztítják és rendbe teszi a sírokat, valamint emlékeznek elhunyt elődeikre.
A katolikusok számára a halottak napja a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ilyenkor rendbe teszik a sírokat, virággal, koszorúval ékesítik azokat, és gyertyákat, mécseseket gyújtanak. A tűzgyújtás lényege a fény, „az örök világosság”, amely a mennyei atya kebelébe vezeti a tévelygő lelkeket. Régen sok helyen máglyát gyújtottak ezzel a céllal. A messzi földön eltemetett halottak vagy urnás temetéssel elbúcsúztatott szerettek számára közösségi temetőjel körül égnek a mécsesek, továbbá a hívek otthonukban is annyi szál gyertyát állítanak, ahány halottra gondolnak ezen a jeles napon.